Mi, cigányok szívünkben és idegeinkben őrizzük a holokausztunk emlékét, 
tovább adjuk gyermekeinknek,unokáinknak, hogy mindenkor készek legyünk megvédeni bármely támadással szemben szabadságunkat, életünket. Gyászunk ezért nemcsak a múltnak szól, hanem a jövőnek is, hogy a fajgyülölet ne indítson el olyan folyamatot, mely ismét ártatlan emberek kivégzéséhez vezet! 
Soha többé! 

 

 A roma holokauszt - Porajmos nemzetközi emléknapja augusztus 2.

 

   A magyar cigányság üldöztetései

 

Magyarországon a cigánykérdés korántsem volt olyan horderejű tényezője a közbeszédnek, mint a zsidókérdés. Bár idénymunkásként, vándoriparosként, kereskedőként vagy éppen muzsikusként sok tízezer roma kapott fontos szerepet a helyi közösségek életében, a többségi társadalom egy része rasszista előítéletekkel viseltetett a cigányokkal szemben. A Horthy-korszak cigánypolitikája sokban hasonlított a német helyzetre. A romaügy Magyarországon is közbiztonsági kérdésnek számított, a politikai elit alig törődött vele. A rendészeti fellépés itt is az ún. "kóbor cigányokra", azaz vándorló, állandó munkával nem rendelkező romákra korlátozódott. A húszas években hazánkban is születtek új, cigányellenes rendeletek. 1928-tól évente kétszer előírt országos "cigányrazzia" keretében gyűjtötték össze a vándorcigányokat, majd kitoloncolták, vagy szigorított dologházakba zárták őket. 1931-ben megnehezítették számukra az iparengedélyek kiadását. Radikális javaslatokból Magyarországon sem volt hiány. A deportálásokat 1944-ben államtitkárként irányító Endre László a harmincas években még főszolgabíróként követelte, hogy a "bűnöző oláhcigányokat" zárják koncentrációs táborokba, a férfiakat pedig sterilizálják. Egy kollégája a német példára hivatkozva minden "élősdi" cigánycsaládot munkatáborba akart záratni. Volt, aki javasolta, hogy a romákat "hat éves kortól, nemre való tekintet nélkül eltávolíthatatlan vegyszerrel megjelöljék". Orsós Ferenc akadémikus, a Magyar Orvosi Kamara későbbi elnöke, a harmincas években a helyszínen tanulmányozta dr. Ritterék adatbázisát. A harmadik zsidótörvénnyel kapcsolatos 1941-es felsőházi felszólalásában úgy vélte, hogy a vérkeveredés a cigányokat, "ezt az alacsonyabbrendű fajt is tönkreteszi". A német "cigánykutatásokra" és a nürnbergi fajtörvényre hivatkozva Orsós javasolta a vegyesházasságok betiltását is. Ravasz László református püspök 1942. februári prédikációjában így fogalmazott: "Azt már világosan látjuk, hogy a magyar-cigány keveredés ártalmas, ennek megfelelő intézkedés még nincs."

A faji radikalizálódás az 1938-1941 között visszaszerzett területeken élő zsidókat és cigányokat is sújtotta, sőt az első deportálási elképzelések is itt fogalmazódtak meg. 1941-ben a visszafoglalt Délvidéken egy tábornok a betelepedett szerbek és zsidók mellett a cigányokat is távozásra szólította fel. Kárpátalja kormányzói biztosa a 18 ezer "hontalan" zsidó mellett cigányokat is deportáltatott Galíciába, ahol valószínűleg kivégezte őket az SS.

 

A kétségkívül létező hasonlóságok mellett a magyar zsidók és cigányok sorsa jelentősen eltért. A zsidókkal ellentétben a romákat a háború alatt éppúgy besorozták katonának, mint a többi magyar állampolgárt. Míg Hitlerék többször követelték a magyar kormánytól a zsidók deportálását, addig a cigánykérdés napirendre sem került. A nácik cigánypolitikájának következetlenségét jól jellemzi, hogy az 1944-ben a "végső megoldást" Magyarországon levezénylő Eichmann, nem foglalkozott a körülbelül 200 ezer fős magyar cigánysággal. Bár kisebb roma csoportok az internáló táborok deportálásakor már 1944 tavaszán Auschwitzba ésMauthausenbe kerültek, a "cigánykérdés" igazából csak 1944 nyarán vált fontossá. Augusztusban elrendelték 50-60 cigány munkásszázad felállítását, de a kontingenseket nem töltötték fel teljesen. Az intézkedés ismét elsősorban a vándorcigányokat sújtotta. Míg tavasszal gyakran a cigánytelepeken állították fel a gettókat a zsidóknak, most tucatnyi helyen a romák kerültek cigánygettókba. A Kárpátokban a honvédség létesített kényszermunkatáborokat a helyi roma lakosságnak. A nyilas hatalomátvétel után megkezdődött a cigányság szervezett összegyűjtése. Az orosz előrenyomulás miatt ez főleg a nyugat-dunántúli megyékre korlátozódott. A legnagyobb gyűjtőközpont a komáromi ún. "Csillagerőd" volt, ahová több ezer magyar romát hurcoltak. Az itt fogva tartott nők, férfiak és gyerekek a nyári zsidó gettók borzalmait idéző körülmények között sínylődtek. Sokan belehaltak az éhezésbe és a bántalmazásba. A romaellenes akció nem a cigányság egészének fizikai megsemmisítésére irányult: Komáromban kiválogatták a munkaképeseket, a gyermekes anyákat, az öreg és beteg embereket hazaengedték, de sokszor 13-14 éves lányokat munkaképesnek nyilvánítva mégis visszatartottak. A kiválogatottakDachauba és Bergen-Belsenbe kerültek, ahol sokakat meggyilkoltak, mások embertelen áltudományos orvosi kísérletek áldozataivá váltak. Ravensbrückbenkülönösen sok fiatal magyar roma lányt sterilizáltak. Magyarországon több helyen tömegkivégzésekre került sor. Csendőrök és nyilasok Szolgaegyházon, Nagyszalontán, Dobozon, Várpalotán, Lajoskomáromban és Lengyelben többszáz romát - köztük gyermekeket és nőket - gyilkoltak meg gépfegyverekkel és kézigránátokkal. A magyarországi roma holokauszt mintegy 5000 életet követelt. Az üldözöttek száma tízezrekben mérhető.